2017. december
H
K
Sz
CS
P
Szo
V
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Összes program megtekintése ›

A Börzsöny történelmi értékei

A természeti értékek mellett fontos kiemelni a történelmi értékeket is, ugyanis számos vár található a környéken, mint pl.: Drégely vára, Hont vára, az Ipolydamásdi vár, a Nógrádi vár és még sorolhatnánk.

A Szobon található Börzsöny Múzeum további érdekességekkel szolgál a régészet, a néprajz és a természettudomány terén: a folyamatosan bővülő gyűjtemény több mint 24 ezer tárgyat ölel fel. Az újkőkortól a török időkig nyerhetünk bepillantást Szob és a környező falvak történetében az 1960-ban megnyílt állandó kiállítás régészeti részén belül.

A kis hegyi falvak, így Nagybörzsöny szintén bővelkednek látnivalókban. Itt található a XII. században épült Szent István templom, melyet az egyik legszebb Árpád-kori falusi templomként tartanak számon, valamint az 1700-as években épült bányász templom. Ugyancsak érdemes felkeresni a XIX. századi vízimalmot, amelynek lapátjait a Börzsöny-patak vize forgatja, és ahol a malomipar történetét bemutató kiállítás kapott helyet.

Látogatásunkat tovább színesítheti a Zebegényben található Trianoni emlékmű és a Szőnyi István Emlékmúzeum felkeresése is.

Nem hagyható ki Márianosztra sem a helyi nevezetességek sorából, ahol a híres Magyarok Nagyasszonya búcsújáróhely július és december első hétvégéjén, valamint szeptember elején várja a zarándokokat.